Üres templom projekt

Kutasói Evangélikus Templom és Herencsényi Magtártemplom

Az „Üres templomok” kezdeményezés egy nagyon egyszerű gondolatból indult: mi lenne, ha akkor is megszólalna Isten igéje egy templomban, amikor látszólag nincs, aki meghallgassa? Két kis nógrádi templomban indultunk el ezen az úton: Kutasón és Herencsényben. Olyan helyeken kezdtünk szolgálni, ahol nem volt rendszeres gyülekezeti élet, és ahol az első alkalmakon bizony előfordult, hogy senki sem érkezett meg.

Ott álltunk az üres templomban. Nem volt gyülekezet, nem volt közös éneklés, nem voltak emberek a padsorokban. Mégis elhangzott az ige. Imádkoztunk, énekeltünk, és megtartottuk az alkalmat. Felmerülhetett volna a kérdés: van ennek így értelme?

Mi azonban úgy éreztük, hogy nem az a feladatunk, hogy megszámoljuk, hányan ülnek a templomban. A mi feladatunk az, hogy hűségesen elvessük a magot. Hittük, hogy Isten igéje akkor sem hiábavaló, amikor mi még nem látjuk annak gyümölcsét.

Ezért újra elmentünk. A következő alkalommal is. És azután is.

Próbáról próbára kitartottunk. Nem azért, mert biztosan tudtuk, hogy egyszer majd megtelnek a padok, hanem azért, mert hittünk abban, hogy ahol Isten igéje megszólal, ott valami elkezdődhet. Aztán lassan történt valami.  Elkezdtek érkezni az emberek. Először csak néhányan. Aztán újabb arcok jelentek meg. Valaki meghallotta, hogy lesz alkalom, valaki továbbadta másnak, valaki kíváncsi lett, valaki pedig egyszerűen csak szeretett volna újra belépni a templomba. És egyszer csak azt vettük észre, hogy azok a templomok, amelyekben az első alkalmakon még csak falaknak beszéltünk már nem üresek. Számunkra ez lett az egész szolgálat egyik legfontosabb tanítása: nem szabad túl hamar feladni.

Sokszor szeretnénk azonnal látni munkánk eredményét. Ha első alkalommal nem történik semmi, könnyen azt gondoljuk, hogy nincs értelme folytatni. Isten munkája azonban sokszor csendben kezdődik. Először csak egy elvetett mag. Aztán hosszú várakozás. Végül pedig egyszer csak megjelenik az első hajtás. Mi pedig megtapasztalhattuk, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét.

Ma már egészen más érzés belépni ezekbe a templomokba. Amikor látjuk az érkező embereket, eszünkbe jutnak azok az első alkalmak, amikor még senki nem jött. És talán éppen ezért minden egyes embernek különösen tudunk örülni. Nem a számok miatt. Hanem azért, mert minden érkező ember mögött ott van egy történet, egy élet, egy keresés – és talán egy újabb találkozás Istennel. Az „Üres templomok” története ezért számunkra már nem egyszerűen két templom története. A reménység és a kitartás története lett.

Elindultunk akkor is, amikor még üresek voltak a padok. Megszólalt az ige akkor is, amikor nem volt látható eredmény. Visszamentünk újra és újra. És ma hálával mondhatjuk: a két templom már nem üres. Emberek érkeznek, megszólal az ének, közösen imádkozunk, és újra élet van azok között a falak között, ahol egykor csend fogadott bennünket.

Ezért folytatjuk. Mert megtanultuk, hogy nekünk sokszor csak annyi a dolgunk, hogy elinduljunk, vessük a magot, imádkozzunk és kitartsunk. A növekedést pedig Isten adja.

Az üres templomtól az élő közösségig – úton, emberek között, Isten igéjével.